Arteeeeeest

I have to recount the euphamistically stated “eclecticity” (yes, invented words) of my relatives in Transylvannia. Let me recount yesterday night.
Ülünk a hallban négyen az asztal körül. Már későre jár az idő, én pötyögtetek a gépen, unokatestvérem is a nagy komputeren, rendez valami ügyeket minden percben felkiáltva egy ujabban szines káromkodással. Az egyik nagynénem keszül lefekudni, mikor fiatalabbik nagynénemnek eszébe jut, hogy kiakar próbálni valamit. Semelyikünk sem tudja, mit akar pontosan, hiszen magyarázni nem magyaráz, csak felpattan, s kezd kotorászni a szekrényben. Néhány perc multva visszalép az asztalhoz, három talpaspohárral a kezében.
-Nincsen kristálypoharunk? kiáltja kérdőjelesen.
-Nem tudom, mondja a növére, nincsen ott valami a masik szobában, az egyik sarokban?
Azt odamegy, kotorászik egy kicsivel többet, aztán előjön néhány kivágott kristálypohárral. Leül az asztalhoz, s kezd toltogetni belük vizet, kozben hangosan magyarázza, hogy olyan szép volt amikor az a “bácsi” kitöltötte a templom magas falait olyan széééép hangal. Közben unokatestvérem felhívta a barátnöet Skype-on, s beszélget vele miközben én folytatom az én dolgomat.
Pár percen belül, megtudosúl, hogy miféle “szép hangrol” volt szó.
S ezt a képet lefestem a kedves olvasónak… Széken ülve, a müvésznő kiállitott harom kristálypoharat, s kezdi simogatni a peremüket. Hunyorított szemmel, odadugja a fulét, s erlőlködik, hogy valami hang száljon ki. Kérdezi töllünk: Van hangja? Ekkor elöször, volt, de nagyon halk. Mondjuk neki igen, van de nem valami hangos. Ő jajongva felkiált, de én nem hallok semmit! Ennyire süket vagyok? Megtörli a kezét, s újra probálja, nyelve félig kinyulytva, koncentrál. Egyszer csak, elkezd énekelni a pohár. Hát mondjuk inkább kiad egy éles fütyülő hangot amitöl féltem kireped az abalak.
-Ahhh fejezd be, mar fáj a fejem, orditja a fia. Nem hallok semmit a barátnőmtöl.
Annya nem hal semmit csak azt a “Gyönyörű” pohár hangot. Fülét odatéve, egy hatalmas nagy mosoly igazodik el arcán, szemekörüli ráncok simulva, szeme csukva, s testét ringatva, ismétli az ujjával megtett köröket a pohár peremén. A külső világtol eltávolodott müvészi lélek…
Körülötte levő embereknek dobhártya szemvedő arckifejezése, s hangos rimánkodása nem érdekli őt.