Ildikó Tóth

I went there.

At first it is a revolting idea to start something very different than what “the norm” is, but eventually – if it works – enough people catch on and that becomes the norm, the old becoming outdated….

At TJ, we aren’t afraid to try the new, to push ourselves beyond what is the “average”. In fact, we have created a new “Average”, which has been defined at TJHSST, so growing up in that environment puts the expectation on the whole lot. It is those we search to admit into the school, who will live up to that “average”, and not be happy with the “norm” in America.

Other schools sometimes call us snobs, “We think we are better than everyone else,” But if you consider it from a certain standpoint, isn’t it true? Outscoring the US average on every test, we get told about a state test the day before – because that test is for the average, not the above average. We have our own tests, our own bars to set. Those people who think we are snobs are only jealous of our tireless effort and drive to be the best.

But, if we didn’t “act” like snobs, maybe it would help.. so instead of creating a fence around our school, we could let the culture pass to bordering schools. All that defines TJHSST, is driven by the students, followed by the teachers. New teachers learn how to teach as we “command” them, they learn how to adapt. It is the students who are in power, just as Thomas Jefferson imagined the US to be – governed by it’s people. I think the next step should be the students having a say in what teachers to hire, having actual students interview potential teachers.

Coming out of the school, every student knows what hard work is, and respects those who also engage in hard work, rather than becoming jealous at their collegue’s success (after they work harder than they do). If you invest time in something, it is surely to succeed, but you have to have patience and believe.

Sokszor kérdezik töllem, milyen országbol származom, milyen nemzetiségű vagyok. Itt Franciaországban, nem vagyok biztos mit mondjak. Magyar vagyok, vagy Amerikai? Mert hát igazság szerint magamra cimkét tenni mint tiszta Amerikai, ösztönösen nem tudok tenni, még akkor is ha zsenge huszonkét évemnek a kilencven-hét százalékát George Washington földjén töltöttem. Tehát miért nem mondhatom büszkén, hogy „Én hazafias Amerikai vagyok”? Elmondom: kulturálisan, kérdés nélkül inkább Magyar, de méginkább Erdélyi Magyarnak tartom magamat, hiszen szüleim román-kommunizmus menekültek, engemet tiszta Erdélyi – Magyar bölcsöben növeltek fel. Arrol, hogy véletlenül a tenger másik oldalán pottyantam a földre, én nem tehetek. Magyarul tökéletesen beszéltem, irtam, meg majdnem olvastam is mielött egy értelmes mondatot kitudtam volna nyőgni Angolul. Nagymamák, Nagynénik importálásával, anyukám nyugodtan tudott dolgozni, mig velem és késobb a hugaimmal is boldogan foglalkoztak az e-féle rokonok.

De mégsem mondhatom, hogy tiszta Magyar vagyok. Beszélve Magyar benszülöttekkel, egy-kettő észre veszik, hogy még is, valami nem stimmel. Egy vélemény: „Hát, te olyan vagy mint egy kém, Magyarul tökéletesen beszélsz, bár valamikor fura kifejezésekkel, de a kulturális részröl teljesen lemaradtál.” De egy pillanat! Nem arrol volt szó, hogy kulturálisan Magyarnak érzem magamat? Vagy teljesen zavarban vagyok-e? E-második megjegyzés elmagyarázza ezt a látszolagos ellentmondást: „Veled olyan beszélni, mint egy közép-kórbol kilépő Magyar személyel.” Jó, mondjuk lehet túlozta ez az illető az évszázadot, de itt világos, hogy azt a Magyarságot amit szuleimtol tanultam, Kommunizmus-alatt megfolytott Magyarság. Ezért nem passzol a mostanival, de mégis érdekes merrefelé fejlődött a Magyar nyelv. Vannak olyanok akik megjegyzik, milyen szépen beszélek. Szerintem, csak nem csípem azt az aktuális divatot, hogy belemixeljük a Magyar nyelvbe az Inglist. Nekem nem volt szabad a házban angolul közölni sem szuleimmel, sem hugaimmal; jól belémiktatták azt, hogy mennyire fontos megtartani a Magyar nyelvet.

Ezért, mikor kérdezik a Franciák, honnan jöttem, eléjük tárom azt, hogy „Je suis Hongroise-Americaine”. Tegyenek vele ami tetszik. Azt hogy méghozzá Erdélyi is vagyok, csak közelebbi barátoknak mondom, masképp ott megakad a beszélgetés; tul sokan néznek vámpir rémfilmeket, még azt hiszik, hogy meguntam az Amerikai embereket, s jöttem „kostolgani” a Francia kulturát.